start » hazirend

Millenáris Velodrom - Házirend


A Budapesti Olimpiai Központ és a Magyar Kerékpárosklub megegyezése alapján a MK és a Vuelta SE szakmai irányítása mellett rendszeresen bonyolított Millenáris Nyílt napokra (Helyszín: Millenáris Sporttelep, Budapest XIV. kerület, Szabó József utca 3.) vonatkozólag


A nyílt napok célja a velodrom megismertetése a nagyközönséggel, valamint az ez iránt érdeklődő amatőrök bevezetése a pályasportba. A nyílt napokon bárki részt vehet, aki jelen házirendet elolvassa, tartalmát tudomásul veszi, és a helyszínen betartja. A kerékpársport veszélyes üzem, azon belül a pályasportra ez különösen igaz. Éppen ezért az egyén és a közösség érdeke egyaránt az, hogy az esetleges baleseteket megelőzzük, mert az a személyi és anyagi károkon kívül a rendezvény létét is veszélyezteti.



I. A pályafelügyelő


A nyílt napok szakmai felügyeletét a Magyar Kerékpárosklub megbízásából Eisenkrammer Károly, a Vuelta SE képviselője látja el. Az ő távollétében az általa kijelölt személy teljesíti a megbízatást. A pályafelügyelő utasításait minden résztvevő köteles meghallgatni, és azokat teljes mértékben betartani. nem kéne ideírni, hogy miről ismerhető fel ő, ha valaki keresné?ide lesz írva, amint kiderül, hogy hogyan fog kinézni. Valószínűleg havi beosztásban fog közüllünk kikerülni,tehát a hirdetővitrinből értesülni lehet majd arról, ki az aznapi pályafelügyelő



II. A Millenáris pályatestének tulajdonságai és részei


A Millenáris Velodrom jelenlegi formájában 1927-ben készült el, a pályatest azóta két nagyobb felújításon esett át az ötvenes illetve a hetvenes években. A jelenlegi állapot a második teljes felújítás foltozott változata. A pálya hossza 412 méter, szélessége az egyenesekben 8, míg a kanyarokban 7 méter. Az egyenesek dőlésszöge 11,6, míg a kanyarokban 36,6 fok. Ezekkel a paramétereivel nemzetközi szinten hosszához képest meredek dőlésszögű pályának számít.


A pálya részei és funkciójuk:


a.) Kék színű biztonsági zóna

Edzésre, versenyzésre nem használt rész. Funkciója abban rejlik, hogy a pálya belsejéből indulva ezen a részen lehet elérni az utazósebességet és felmenni a pályatestre. Defekt esetén kellő körültekintés után ezen keresztül lehet elhagyni a pályát. Gyerekek szülői felügyelet mellett csak itt kerékpározhatnak, bemelegítésre is használható abban az esetben, ha csak így oldható meg, hogy a pályán éppen zajló tevékenységet ne zavarjuk.


b.) Fekete mérővonal

Ezen a vonalon mérik a hivatalos pályahosszt, versenyeknél és csúcskísérleteknél ezt a vonalat a kék biztonsági sáv felé átlépni nem szabad. A fekete vonal kiemelkedő jelentőséggel bír: ez a pálya leggyorsabb része és a versenyeken is komoly szerepet kap. Gyakorláskor itt nem illik lassan menni, ha komoly edzésmunkát végzünk, vagy időt mérünk, akkor itt a helyünk, egyébként nem. Ez alól kivételt képez a piros repülővonal esetében ismertetett eset.


c.) Piros repülővonal

A fekete mérővonal és a piros (a Millin ennek a többszöri átfestések miatt bizonytalan kopott fekete/fehér/piros színe van) repülővonal közötti rész edzések esetén nagysebességű haladásra használatos. Időmérésnél ebben a zónában haladnak a bringások, ezért a lassú haladás itt nem megengedett, kivéve azt az esetet, ha azok vannak túlsúlyban, akik kerékpárjaik kialakítása miatt (ld.: III. pont / b.) a piros és a kék vonal közötti zónában nem tudnak haladni. Ilyen esetben előzetes egyeztetés után a pályabringások a kék vonalon és e felett köröznek, míg a többiek a piros vonal alatti zónában. Normális esetben ha a fekete vonalon haladó kerékpárost szeretnénk megelőzni, akkor azt a piros vonalon tegyük.


d.) Kék motorvezetéses vonal

A motorvezetéses versenyek során ezen a vonalon ideális a haladás. Több különböző felkészültségű társaság együttes pályahasználata esetén ez a vonal képezi a határt a két különböző edzésmunkát végző csapat között, ezt átlépni csak kellő körültekintés után lehet. A kék vonal feletti rész a pálya felső szélén lévő korlátig indításkor és gyorsításhoz („leborítás”) használatos.


e.) Piros pályaszegélyvonal

A korlát mellett körben végigfutó biztonsági jelzővonal. Ezen kívül ne haladjunk, mert az azt jelenti, hogy fennakadtunk a korláton. A vonalon belül elhelyezkedő 1-1,5 méteres zónában csak a III./ b. pontnak megfelelő kerékpárral rendelkező,  kellőképpen rutinos kerékpárosok haladhatnak.



III. Felszerelés


a.) Ruházat

A pályán a zárt keményhéjú fejvédő viselése kötelező. Nem megengedett a bordázott bőr fejvédő (nem véd semmit), illetve a külső műanyagburkolattal nem rendelkező fejvédők (a cementborításra letapad és csigolyatörést okozhat) használata. Kesztyű használata nem kötelező, de ajánlott, mivel a tenyér horzsolása igen fájdalmas és nehezen gyógyul. Fejvédő hiányában a pályafelügyelő minden esetben megtiltja a pályatesten való kerékpározást, ezért kérjük, hogy ezzel ne próbálkozzon senki.


b.) Kerékpár

A rendezvényen bármilyen kerékpárral részt lehet venni, bizonyos feltételek mellett. Három lényeges paramétert érdemes megvizsgálni, mielőtt valaki a pályára megy:



Amennyiben a fenti paraméterek maradéktalanul teljesülnek (ez valójában teljesen független attól, hogy milyen kerékpárral állunk szemben, hiszen akár egy országúti kerékpárnak is lehet 27,5 centiméteres csapágymagassága, ami 170-es hajtókarral és megfelelő pedállal kombinálva alkalmassá teszi a pályahasználatra), abban az esetben a kerékpárral biztonságosan lehet közlekedni a pályafelület teljes egészén. Amennyiben a fentiek közül akár csak egy paraméter nem stimmel, abban az esetben az adott kerékpárral csak a repülővonal alatt lehet közlekedni, illetve a váltott vezetéses edzéseknél (lánctalpazás) az élről kiállni csak az egyenesekben lehet. Ez azért fontos, mert alacsony középcsapágyházzal, hosszú hajtókarral és ormótlan pedállal még nagyobb sebességű haladásnál is leérhet a pedál a kanyarokban, ami bukáshoz és balesethez vezethet. Normális esetben országúti és pályakerékpárok egyszerre nem lehetnek a pályán, ez azonban a nyílt napok alkalmával a pályagépek csekély száma miatt nem megoldható. Emiatt azonban nem pályagéppel közlekedők az alábbi szabályokat tartsák be:




IV. Viselkedés a lelátón, illetve nézőként


Ügyelj a rendre és a tisztaságra, a szemetet a szeméttárolóban helyezd el. A mosdókat olyan állapotban hagyd magad után, ahogyan legközelebb is viszont látni szeretnéd. A felszerelést és csomagokat a nyitott lelátón, vagy a pálya melletti szervizfolyósón helyezheted el. Arra azonban ügyelj, hogy a szervizzónában (zöld és piros korlátok által határol sáv) illetve annak betonperemén semmi olyan dolog ne legyen, ami a pályára eshet, vagy befújhatja a szél (üres flakonok, kulacsok, stb.) Az alkoholfogyasztás kerülendő, illetve alkoholos befolyás alatt a pályát használni TILOS. A lelátóról a pálya középső zónájába átmenni a célegyenest átszelve csak abban az esetben lehet, ha előtte meggyőződtél arról, hogy ezzel nem zavarjod a pályán haladókat. A pályatesten gyalogosan megállni, várakozni tilos. A 12 éven aluli gyermekek a létesítmény teljes területén csak szülői felügyelettel tartózkodhatnak. Kutyát az intézmény egész területére bevinni szigorúan TILOS! Minden egyéb itt nem említett kérdésben a pályafelügyelő utasításai az irányadóak.



V. Viselkedés a pályán


0. Abban az esetben ha a pálya vizes, nedves, párafoltos, havas, vagy lehullott falevelekkel borított, szigorúan TILOS kerékpárral felmenni rá. Ha a pálya maga száraz, de a kék színű biztonsági sávon sűrű vízfoltok, pocsolyák vannak, akkor is TILOS a pályára kerékpárral felmenni.


1. A pályán a kötelező haladási irány az óramutató járásával ellentétes.


2. Mielőtt ráhajtanál a pályára, figyeld meg, hogy mit csinálnak a többiek, és alkalmazkodj hozzájuk. Ha nem egyértelmű, akkor kérdezz rá. Motorvezetéses gyakorlás közben például ne akarjunk a kék vonalon körözni.


3. Viselkedj úgy, mintha a többi kerékpárosnak elsőbbsége lenne veled szemben, légy nagyon udvarias, cserében ugyanezt várhatod a többiektől.


4. A pályán a legfontosabb alapelv megegyezik a bolyban haladás legfontosabb alapelvével: kerüld a hirtelen irányváltoztatást és a váratlan manővereket.


5. Mielőtt irányt változtatnál, fordítsd el a fejedet abba az irányba, amerre mozdulni szeretnél, és nézz hátra. A fejfordítás egyben irányjelzésül is szolgál a mögötted haladóknak, hogy merre szeretnél továbbhaladni. A hátranézés azért kell, hogy a gyorsabb, előzni készülő kerékpárost észrevedd. Ilyen esetben várj az irányváltoztatással addig, míg meg nem előztek.


6. Mindig a gyorsabb kerékpáros felelőssége a biztonságos előzés! A lassabb kerékpárosnak úgy kell segítenie a gyorsabbat, hogy az előzés során sem jobbra, sem balra nem mozdul, azaz egyenesen halad egészen addig, míg az előzés végbe nem megy.


7. Előzni csak jobbról szabad. Ha előttünk bármi baleset történik, akkor különösképpen, hiszen a pálya meredeksége miatt a kerékpárosok mindig bal felé, azaz a pálya belseje irányába esnek/csúsznak.


8. Ha hátulról valaki rád kiált, hogy „Pálya!”, az azt jelenti, hogy ott van mögötted és mindjárt megelőz. Ilyenkor maradj ott, ahol vagy és ne tégy hirtelen mozdulatot! Ha neked kiáltják ezt, feltételezd, hogy többen is meg akarnak előzni, ezért ha egy kerékpáros már elhaladt melletted, és te irányt változtatnál, mindig győződj meg arról, hogy nincsenek-e többen is mögötted.


9. Próbáljuk meg folyamatosan figyelemmel követni, hogy mi történik a pálya többi részén, különös tekintettel a pályára belépő és azt elhagyó kerékpárosokra. Ha valami nem egyértelmű, mindig készüljünk a legrosszabbra, hogy a kellemetlen meglepetéseket elkerüljük. Példa: a kanyar tetején haladsz, és „borítani” készülsz, mikor látod, hogy az egyenes közepén valaki a repülővonalról hátrapillant. Valószínűleg keresztezné az utadat, ha bejön eléd, de az is lehet, hogy nem vett észre. Ilyen esetben az a legbiztonságosabb, ha csak a következő körben hajtod végre a leborítást. A szigorú tiltás ellenére előfordulhatnak kisebb vagy nagyobb testű emlős állatok a pályán, úgy mint macskák, kóbor kutyák, sündisznók. Ők komoly veszélyt jelentenek a kerékpárosokra, de fokozott körültekintéssel megelőzhetőek a tragédiák.


10. A gyorsabb kerékpárosnak mindig elsőbbsége van, ezért a pályára lépés előtt győződj meg arról, hogy nem tartasz fel senkit. A fekete mérővonalon, valamint a felső pályaszegélyvonal alatt a jellemző haladási sebesség egyaránt 40 km/h felett van, tehát mind a tribün, mind pedig a pálya belseje felől a pályatestre lépés előtt jól körül kell nézni.

11. Általában nincs engedélyezve a pályákon, hogy két, vagy több kerékpáros hosszabb időn keresztül egymás mellett haladjon. Csak akkor tegyél ilyet, ha ezzel nem zavarod a pályán tartózkodó többi bringást.


12. A pályán tartózkodó kerékpárosoknál mobiltelefon és egyéb pillanatnyi koncentrációhiányt okozó dolog (pl.: walkman = teljes süketség) nem lehet, illetve a kerékpáros mez zsebében semmi olyasmi, ami nagy sebességnél kieshetne. Abban az esetben, ha utcai kerékpárral használnád a pályát, szedj le minden olyan tárgyat, ami amúgyis leszedhető, mert ha menet közben esik le, azzal nagy bajt tudsz okozni. Ilyenek például a kulacs, U-lakat, villogók, szerszámtáskák, sárvédők.


13. Végül egy mondatban összefoglalva: józan paraszti ésszel gondolkodjunk, és kommunikáljunk a többiekkel, hogy ne kerüljünk veszélyes helyzetbe.