Mentsük meg a Millenárist!

A Magyarország mindmáig egyetlen felnőtt pályabajnokságokra alkalmas kerékpáros stadionjának léte és jövője már közel egy évtizede bizonytalan volt, ennek ellenére a veszély mértékét mutató első egyértelmű jelig egészen 2006. tavaszáig kellett várni. Ekkor Nemzeti Sporthivatal építészeti ötletpályázatot írt ki a Budapesti Olimpiai Központ területére, melynek részét képezi a Millenáris Sporttelep is. A pályázati kiírásban a velodrom épülete elbonthatóként szerepelt, telke pedig a beruházásba bevont magánbefektetők számára átadható szabadon hasznosítható tartalékterületeként jelent meg. A hazai építészeti tervpályázatok eddigi történetében példátlanul magas összdíjazással rendelkező pályázat kiírását többek között Magyarország Labdarugó Eb-re való kandidálásával indokolták.

A problémák gyökerei

A sportteleppel kapcsolatos problémák gyökerét sokan a Népstadion felépülésével és ezzel párhuzamosan a labdarúgás népszerűségének növekedésével egy időben vélik megtalálni. A második világháborúig hatalmas népszerűségnek örvendő pályasport ekkor nagyot veszít a népszerűségéből, így pusztán kerékpársport ürügyén már nehéz nagy tömegeket becsalogatni a Millenárisra. Az 1954-es utolsó nagy felújítás és átalakítás egy az atlétika minden ágát kiszolgáló létesítményben gondolkodik ugyan, azt ezt kiszolgálni hivatott infrastruktúra azonban nem épült ki a pálya középső szekciójában. A pályatest felújításával párhuzamosan tervezett 400 méteres szabványméretre átépítés is elmarad, így nemzetközi UCI versenyek rendezésére máig alkalmatlan a pálya. Közben megszűnik a tribünépületen belül működő étterem, illetve az épületen belül található közösségi terek (vívóterem, ülésterem, egyesületi helyiségek) felosztása útján szolgálati lakásokat alakítanak ki, ezzel párhuzamosan a sport, illetve ezen belül a kerékpársport egyre inkább kiszorul a Millenárisról. Egyértelmű, hogy pusztán a kerékpáros funkció képtelen eltartani a komplexumot, de mégsem születik koncepció annak érdekében, hogy további sportfunkciók bevonásával javítsák az üzemeltetés hatékonyságát. A sportág megbecsülésének csökkentése miatt a kerékpáros funkció is egyre kevésbé kihasznált, így már e téren sem költenek többet a sporttelepre. Az előbbiek miatt az ezredfordulót leromlott műszaki állapotú, az év nagy részében kihasználatlan létesítményként éli meg a pálya.

Civil összefogás

tettek a pálya fennmaradásáért

Az első olyan rendezvény, amely kifejezetten a pálya helyzetére kívánta felhívni a figyelmet, a 2005. október 8-9-én rendezett kerékpáros-motoros rendezvénysorozat volt. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közben Bodor Ádám személyében kerékpáros ügyekben illetékes miniszteri biztost nevez ki, aki rövid- és hosszú távú kerékpáros stratégia kidolgozását kezdi meg. A stratégiában a kezdetektől fogva helyet kapott a Millenáris kerékpáros központtá történő fejlesztése. Tavasszal - 2006. május 6-án - „Na mi a pálya?” címmel egész napos figyelemfelkeltő kerékpáros majálisra kerül sor, melyre a korlátozott hírverés ellenére is rengetegen voltak kíváncsiak. Ízelítőt kaphattunk ekkor abból, hogy hogyan kéne egy ehhez hasonló sporttelepnek működnie ideális esetben. Május 11-én civil és szakmai szervezetek képviselőinek részvételével megalakul a máig működő Millenáris Munkacsoport, melynek első akciójaként 2006. május 27-én demonstrációt rendeztek a Millenáris lebontása ellen. Az egész napos eső ellenére több száz bringás vett részt a megmozduláson, melyről több TV csatorna is közvetített. A demonstrációk kapcsán nyilatkozott a Nemzeti Sporthivatal elnöke. Szerinte bontásról nincsen szó, de a pálya megtartását sem tartja indokoltnak. A magyar sport akkori fejétől megtudhatjuk, hogy szerinte a magyar (pálya)kerékpársport a nemzetközi élmezőnybe nem számítható bele. Az NS elnöke szerint a tiltakozó civil szervezetek is pályázhatnak a terület hasznosítására, ha be tudják szerezni a szükséges pénzt. A Millenáris Munkacsoport közben kidolgozza a sporttelep hasznosításának részletes koncepcióját, melyet jóváhagyásra eljuttat az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumhoz. Ezzel párhuzamosan civil kezdeményezésre elindul a Millenáris műemlékké nyilvánításának kérvényezése, Anthony Gall építész vázlattervet készít az épület felújítására és fejlesztésére, valamint elkészül a velodrom.hu információs honlap. Ugyanezen év októberében a Budapesti Olimpiai Központ vezetői és a civilek közötti megállapodás értelmében szombatonként nyílt napok kerülnek megrendezésre a pályán, ez a rendezvénysorozat máig folyamatosan működik. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 2007. június 15-én Családi Napot szervez a Millenárison, ahol részt vesz a gazdasági miniszter mellett Zugló polgármestere is. Az év végén fotókiállítás nyílik a Benczúr Házban, melynek célja, felhívni a figyelmet erre a különleges építészeti és kulturális értékre.

Az első civil siker

helyi védelmet kap az épület

A Magyar Kerékpárosklub és Demszky Gábor főpolgármester 2006. december 7-én együttműködési megállapodást írtak alá, melynek helyszínéül stílusosan a Millenáris Sporttelep szolgált. Az eseményen jelen voltak a Millenáris fennmaradásáért küzdő civil szervezetek képviselői is. A főpolgármester a Sporttelep további sorsára irányuló kérdésekre válaszolván megemlítette, hogy a Fővárosi Közgyűlés nemsokára dönt majd arról, hogy helyi védelem alá helyezi-e a Millenáris Sporttelepet, emellett a pálya fejlesztésével kapcsolatosan megpályázható fővárosi források is szóba kerültek. A megállapodás aláírása után egy héttel a pálya megmentésére irányuló civil összefogás első látványos eredményeként a Millenáris Sporttelep helyi védelmet kapott. Időközben világossá vált, hogy a Labdarúgó Eb pályázat bukása miatt a Budapesi Olimpiai Központ ötletpályázatára beérkezett pályaművek egyenlőre papíron maradnak, így egy időre a Millenáris közvetlen fenyegetettsége megszűnt. Léte, jövője és működése azonban továbbra is bizonytalan, így az üzemeltetése körüli kérdések megoldása továbbra is sürgető feladat.

Csinálhat egy fecske is nyarat

a külföldi példa

Egy ország kerékpársportjának általános helyzete nagyban meghatározza a sportághoz csatlakozó meglévő infrastruktúra helyzetét - így a Millenárisét is. Az egyre több kiemelkedő eredmény ellenére a magyar kerékpársport az utóbbi tíz évben hullámvölgyben van, a számtalan biztató kezdeményezés ellenére sem tudott igazából túllendülni a holtponton. Ez azért abszurd helyzet, mert eközben a kerékpárt sport-, közlekedési- és rekreációs célzattal használók száma rohamosan növekszik, egy-egy nyári hétvégén gyakran több ezren ülnek nyeregbe abból a célból, hogy versenyeken mérettessék meg magukat. A versenyek apropóján útra kelőkhöz ilyenkor családtagok és barátok csatlakoznak, így már valóban hatalmas tömegbázisról beszélhetünk. Ahhoz, hogy ez a nagyszámú bringás közösség tudomást szerezzen a Millenáris létezéséről, illetve annak sportközpontként való működtetése esetén megtöltse azt élettel semmi más nem szükséges, mint egy civil közösség, akik magukénak érzik a létesítményt és érdekeltek a hatékony működtetésében.

Az Amerikai Egyesült Államokban a hetvenes-nyolcvanas években hasonló jelenségeket figyelhettünk meg, mint idehaza. Az USA ugyanolyan mélyen gyökeredző kerékpáros kultúrával rendelkezett valaha, mint hazánk, de a második világháború megakasztotta a fejlődést. Az állóvizet még a hetvenes évek közepének hatalmas kerékpár eladási robbanása sem tudta felkavarni, hasonlóképpen nem tudott a sportág profitálni a hírtelen kerékpárra pattanó tömegekből mint mostanság Magyarországon. A kerékpáros versenysport nem örvendett nagy népszerűségnek, az Államok mintegy 20 db velodromja (amely az ország méreteit tekintve hasonló lépték, mint Magyarországon az 1 db) vagy egyáltalán nem működött és romosan állt, vagy vegetált. A változáshoz két dologra volt szükség: helyi kezdeményezésekre, melyek a velodromok nyereséges üzemeltetését tűzik ki célul, valamint olyan nemzetközi sportsikerekre, amely az amerikai polgárokban ismét felkelti az érdeklődést a sportág iránt. A siker nem sokáig váratott magára: Greg Lemond több dobogós helyezése után 1986-ban megnyeri a Tour de France-ot, majd ezután még két alkalommal. Nemsokára pályán is megszületik a siker, 1994-ben Marty Nothstein egyszerre két világbajnoki címet szerez. A világraszóló eredményt nem mellékesen egy a Millenárishoz hasonló pályán tréningezve érte el. Ezt követi aztán Lance Armstrong mindenki által ismert sikerszériája. Eközben a civilek azon dolgoztak, hogy az immár kerékpársportra éhes tömegek számára programok sokaságával töltsék meg a velodromokat. A nyereséges üzemeltetés érdekében olykor egészen furcsa funkciók is helyet kapnak a korábban kerékpárosok által uralt sportpályákon: az enyhébb dőlésszöggel rendelkező pályákon görkorcsolyások edzhetnek, a szélesebb szervizzónával rendelkezőkön pedig a gokartosok és távirányítós autók kedvelői élhetik ki hajlamaikat. Emellett mindennaposak lettek a koncertek és egyéb nagy tömegeket vonzó nem feltétlenül sportjellegű rendezvények a pályákon. Az önzetlen és minden értelmes felhasználás irányába nyitott civil hozzáállás jóvoltából mára az Egyesült Államok velodromjainak nagy része újra teljes kihasználtságnak örvend, az amerikai kerékpársport pedig élversenyzők sorát termeli ki.

A módszer tehát adott és működőképes. A Millenárisért tenni kész civilek már felsorakoztak, meglévő sportsiker gyanánt pedig ott van Bodrogi László tavalyi vb-n szerzett ezüstérme. A 2008-as év az olimpia éve, ahol Bodrogi jóvoltából akár ismét komoly siker születhet, ezzel az ország sportszerető közönségének olyan szegmense is felfigyelhet a sportágra, akik eddig még a létezéséről sem tudtak. Ahhoz azonban, hogy az esetleges érdeklődő tömegek számára ténylegesen legyen egy olyan hely, ahol mindent megtudhatnak a kerékpársportról, a Millenáris jelenlegi üzemeltetőjének konstruktív hozzáállása szükséges.